A. O. Esther : Hívogat a fény (Összetört glóriák 2. rész)
Mivel nemrég lett kivégezve az első része ennek a könyvnek így nagyon bizar, hogy egy nap alatt már ki is olvastam a második részt. De nem tehetek róla, nem lehet betelni vele.
Az eddigi élményeim és tapasztalataim alapján még mindig állíthatom azt- e könyv sorozatról, hogy éppen azt hozta, amire számítottam. Nehogy félre értsetek nem a történet vagy cselekmény szállra gondoltam, hanem arra amit az olvasó maga elé képzel miközben olvassa a sorokat. Szerintem minden kétséget kizárólag tartotta azt a színvonalat amiben reménykedtem. Igaz ebben a könyvben jobban mutatkoztak a bravúrok és sokkal érzelem dúsabban élhettem át a dolgokat.
Imádtam a visszaemlékezéseket, amiket ez a rész nyújtott nekünk, melynek köszönhetően sokkal komplettebb képet kaphattam a szereplőkről. Nagyon tetszett, hogy nem csak Elijah és Sopiel szemszögénől nyerhettünk betekintést a történetbe. Mivel a történet nem csak egy szállról futott így nagyon nagy szükség volt a váltott szemszögre, ami nekem kifejezetten tetszik egy könyvben.
Itt a hangsúly már inkább a szerelmi szálon van. Nagyon érdekes lesz szerintem a könyvnek a jövőjére nézve, hogy mégis Elijah vagy Gabriel kerül ki győztesen a szerelmi háromszögből.
Nagyon váratlan, kiszámíthatatlan, telis - tele sötét mágiával és a végére nem utolsó sorban kapunk egy fő gonoszt ( Diril ) aki nem éppen egy piskóta. Sajnáltam, hogy ilyen keveset kaptunk belőle, remélem a továbbiakban ez majd változik.
Sharanfert is meglehetősen kedveltem, annak ellenére, hogy gonosz szereplők táborát ékesíti, de imádtam falni a részeit.
Köszönöm szépen, hogy elolvashattam !
Én csak ajánlani tudom nektek !
Megjegyzések
Megjegyzés küldése