Holly Black : The Cruel Prince – A kegyetlen herceg (A levegő népe 1. rész)
" Az egyetlen értékünk az életünk, ezt az egy érmét kaptuk. És arra költjük, amire akarjuk."
Az első olvasmányom volt az írónőtől, de nem az utolsó.
Ami nagyon izgalmas ebben a kötetben, az a páratlan írástechnika. Olvastatta magát, gyönyörűen használva a magyar szavakat, melyek feltüzelték lelkemet. Egyszerűen odatapadt a kezeimhez és addig le se akartam tenni, míg be nem fejezem.. A megálmodott világ egyedi, nem olvastam még ehhez foghatót.
Nekem egy kicsit morbid és szívfájdító volt a történet kezdete. Nem egy szokványos tündéreről szóló könyv, amit már megszoktunk.
A történet egyik és számomra eléggé kedvelt karaktere Jude Duarte. Nem tudom megmondani nektek, hogy mikor találkoztam utoljára ilyen tökös csajjal.🤷
Nagyon jó szívvel vettem, hogy mer változtatni a sorsán, kiáll önmagáért és másokért is.
Cardan egy olyan szereplő akit kifejezetten utálom kellene, de nem tudok, mivel egy eléggé érdekes roppant összetett karakter.
A kötet végére még egy kicsit meg is sajnáltam.
A történet egy harcias, teljes tele van váratlan fordulatokkal és lényegében egy véres sztori volt.
Köszönöm szépen, hogy elolvashattam !
Csak ajánlani tudom ❗
16+
Megjegyzések
Megjegyzés küldése