Lakatos Levente : Lelkem mélye éjsötét útvesztő (Nem szabadott volna... 1. rész)
Kettejüknek soha nem szabadott volna találkoznia…
Mia gyerekkorában jelen volt gazdag vállalkozó édesapja meggyilkolásánál. A lányt a tragédia következményeképpen külföldre, egy olyan vallási bentlakásos intézménybe küldték, ahol traumatizált, nehezen kezelhető, vagy éppen a társadalom által számkivetett lányokat nevelnek. Az iskolai évek leteltével Mia alig várja a szabadságát, ám a rend vezetősége egy videófelvétellel zsarolva továbbra is a markában tartja: ha nem úgy cselekszik, ahogyan ők fütyülnek, napvilágra hozzák a legsötétebb titkát. Azt, ami akár az életébe is kerülhet.
Sámuel gátlásai lazák. A jóképű vállalkozó kedve-kénye szerint játszadozik az emberekkel, mígnem összesodorja a sors édesapja egykori bajtársának, később esküdt ellenségének lányával. Hihetetlen, de Mia még a férfinál is fékevesztettebbnek bizonyul. Cipelt terheikkel külön-külön is pusztítóak, együtt viszont, a családjaik titkos múltjával kiegészülve felérnek egy atomrobbanással. Az óra pedig ketyeg…
Véleményem a könyvről :
Mint ahogy említettem az előző kis értékelésemnél, kicsit most bele lendültem az olvasásba és ezzel egy iőben a véleményeim írásába is. Tudom egy kicsit most úgy gondolhatjátok, hogy jaj már megint egy Lakatos Levente könyvről szóló értékelés, de nem tehetek róla, hisz imdom a munkásságát és az egyedi stílusát. Arról nem is beszélve milyen szépen is tud bánni a szavakkal.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a kezembe akad egy olyan könyv, amit körübelül másfél óra alatt elolvashatok átlag tempóban, de itt is tudott meglepetést okozni Levente. Nagyjából 80 ( 78 oldal ) oldal aminek a végén a hajamat téptem és magammal veszekedtem, hogy miért nem tudtam várni, még legalább kijön a második rész. Igen jól gondoljátok, ennyire jó ! Sőt zseniális !
A témaválasztást egyszere tartom izgalmasnak és nagyon merésznek, mivel már megint egy olyan témát boncolgat a könyv, ami a mai világban általában elég nagy tabu.
Az írónk nem köntörfalaz, erős kezdéssel nyit, ahol szemtanúi lehetünk Mia és Samu veszekedésének. Zúdítják egymásra a meggondolatlan, sértő és kegyetlen megjegyzések, de ennek hatására sem lehet Miát megfékzni, aminek hatására egyre kegyetlenebbé válik. Sajnos így kettőjük között konfliktus és harag keletkezik, aminek nagyon nagy hatása lesz a történet kimenetelének. Mia édesapja meggyilkolása után elszökött otthonról, aminek következtében egy egyházi iskolába, ahol a megismert gyülekezet mai napig támogatja őt.
Sajnálatos módón elég rövid lett ez a rész, aminek hatására nagyon sok kérdőjel lebeg az olvasó szeme előtt. A véleményem nem lett így túl hosszú, de próbáltam minél több gondolatot összerakni a könyvel kapcsolatban.
Annyit tudnék még hozzátenni, hogy várom a folytatást !💋💓
Köszönöm szépen, hogy elolvashattam !
16+
Kedvenc idézetem a könyvből :
"Miért gondoljátok ti férfiak, hogy minden rólatok szól ? "
Megjegyzések
Megjegyzés küldése